A hajóról mindent megtudhat a http://www.micromagic.hu oldalon
Angol nyelvű fényképes útmutató az mk2 (2014) összerakásához
MKII építési tervek (*.pdf)
MKII rig felmérés (*.pdf)
Vitorlaméretek (*.pdf)
Letölthető vektorgrafikus logó (*.cdr)
Kisebb vitorlaméretek (*.pdf)
MM designer a kinézet tesztelésére (photoshophoz értők számára)
Mi az a MICRO MAGIC?
A MICRO MAGIC egy kis távirányítóval vezérelt vitorlás hajó, amit a német Graupner cég tervezett és árul kit formában.
Az 1998-as bemutatása óta számos hajós szerzett tapasztalatokat és ezek szerint ez a modell nem egy egyszerű játék, amely a fürdőkádba való még akkor sem, ha a kis mérete első pillanatban ezt is sugallná. Bár sokaknak az első pillanatban tán kétségei támadnak a teljesítményét illetően, az aprócska hajó valóban remekül vitorlázik. Ez persze nem meglepő, hiszen a tervezés során ez volt a legfontosabb szempont. A MICRO MAGIC-et azért készítették, hogy bizonyítsák, egy nagyon kicsi rc vitorlás hajóval is ugyanolyan élmény lehet a modellvitorlázás, ahogyan a nagyobbakkal. Valójában az MM megfelel egy feles méretű korai IOM modellnek; néhány felépítési megoldást ebből az osztályból vettek át.
A kis mérete miatt ideális például nyaralásokkor, hogy akár az autó csomagtartójában meglapulva várja, hogy tulajdonosának legyen néhány perce modellezni. Teljes riggben és hajózásra készen is elfér bármilyen autóban és a tömegközlekedési eszközökön sem okoz gondot a szállítása. Mindezek egy nagyobb hajóról már nem mondhatók el.

A MICRO MAGIC tökéletes lehetőséget kínál, hogy bárki kipróbálja az rc vitorlázást kis anyagi ráfordítás és kevés erőfeszítés mellett. A kit könnyedén beszerezhető. A kit rövid idő alatt, könnyedén összeállítható, mindössze néhány egyszerű lépésből áll. Ezen kívül mindössze egy olcsó, egyszerű kétfunkciós rádió-távirányítóra van még szükség. Nem kell hozzá speciális és drága vitorlacsörő, egy második standard szervo tökéletesen mozgatja a vitorlát. A MICRO MAGIC nem csupán a kezdőknek készült. A kis mérete és a versenyhajó-dizájnnak köszönhetően a modell nagyon megbízhatóan viselkedik és vitorlázik, olyan, mint egy bolha a vízen, amely a többi hajó körül cikázik, akár a nagyobb hajók között is. Aki tényleg kezdő esetleg olyan hajót preferál, amely kevésbé mozgékony és hosszabb távon is halad a maga útján irányítás nélkül – megkönnyítve így a kezdők vitorláséletét. A MICRO MAGIC-et figyelmesen és aktívan kell vezetni. Ez teszi a modellt vonzóvá az olyan tapasztalt vitorlázók számára, akik a leghatékonyabb és leggyorsabb módját keresik képességeik javításának.

Miközben vannak, akik úgy vélik, hogy az MM nem alkalmas kezdők számára, mások szerint ez a hajó segíthet abban, hogy valaki megtanuljon egy modellt irányítani. Ez pedig lehetővé teszi a kezdők számára, hogy felkészüljenek nagyobb versenymodellek – mint például az IOM vagy a Marblehead vezetésére. Hasonló elmélet vált általánossá a teljes méretű, normál vitorláshajózásban is, ahol a dinghy tapasztalatok gyakran az alapját képezik a vitorlázók tudásának.

Bár a Micro Magicnek számos előnye van, például, hogy akár egy kis mesterséges tóban is vitorlázik, és a hajó a méretéhez képest meglepő feltételeknek is eleget tesz, arról azonban nem szabad elfeledkezni, hogy ezt nem a nyílt vizekre, vagy erősebb (3 bft erősségűnél nagyobb) szelekre tervezték. A hajót a viszonylag nagy vitorlázatával nyilvánvalóan elsősorban a gyengébb vagy közepes szelekre szánták és köszönhetően a könnyű súlynak problémák adódhatnak a viharos vizeken. A hajóhoz ugyanakkor tervezhető és építhető kisebb vitorla és így már akár 6 bft erősségű szélben is megállja a helyét.

Az MM mk1 (rendelési szám: 2114) Kit tartalma:
A szett tartalmazza az összes szükséges elemet kivéve a két normál szervós rádió távirányítót és néhány dolgot, amely az építéshez kell (például ragasztó, csiszolópapír, és néhány egyszerű szerszám). A hajótest két CNC maróval kivágott, használatra kész ABS héjból áll.
A hajótest és a deck könnyedén összeragaszthatóak. Egy a hajótest közepére helyezett ABS-ből készült kombinált árboc-keel doboz adja a súlyok és a rádiós egységek helyét. A megfelelő helyet maguk a részek kijelölik. Néhány könnyű, előre kivágott farostlemezzel megerősítették az ABS-t. Így lesz a hajótest szilárd és stabil, miközben könnyű marad. Az eltávolítható keel hosszú és nagyon vékony, üvegszál-erősítésű, jól formázott NACA 0009 profilból készült, amelyet egy körülbelül 350 grammos ballaszttal kell a helyére illeszteni. A kormánylapát szintén megerősített műanyag. Formázott (NACA 0012) és használatra kész. A könnyű rig vékony alumíniumötvözet csövekből és üvegszálmegerősítésű műanyag veretekből áll. Az árboc dőlése a fedélzet szintjén állítható egy kis beépített rész segítségével. A vitorlák spinnaker anyagból készülnek és szinte használatra készek. Három különböző szín létezik: piros, kék és vakító sárga. Ezek azonban véletlenszerűek a kitben, nem választhatók előre. A modell nem igényel festést, miután két öntapadó matrica található a kitben a hajótest és a deck dekorálására. Az előre kivágott farostlemez hajóállvány szintén a kit tartozéka. A szettben teljes méretű tervrajz és egy összeszerelési útmutató is található. A kézikönyvben tíz sorrendben elhelyezett fénykép és bő leírás segíti a munkát. A hajó megjelenése a kicsi, 6,5 méteres egykezes transzatlanti versenyjachtra emlékeztet, de ez többé-kevésbé csak a Graupner katalógusszövege szerint van így.
Technikai jellemzők: hossz: 530 mm szélesség: 180 mm árboc magassága: 980 mm vitorlafelület: 1550 cm² súly: 980 gramm
Az MM mk2 (rendelési szám: 2014) Kit jellemzői:
Az MK1-vel megegyező konstrukció, de részleteiben és dizájnjában a már létező MM modellek tapasztalataira épül. Itt már a rig karbon rudazatott és teljesen új vereteket kapott, a vitorla jobb minőségű speciális polyester vitorlaanyagból készült, változott a keel és a kormánylapát valamint néhány optikai változtatás is történt a hajótest külső vonalán. Mindezek révén az rMM egy megújult MM, mindazokkal a változtatásokkal, amelyeket korábban mindenki maga elkészíthetett. A minél könnyebb súly érdekében könnyű ráióalkatrészek használata javasolt. A vitorlázási képessége nem különbözik az MM-től, hiszen az általános jellemzők és méretek nem változtak, a hajó reagálása azonban igen.
Technikai jellemzők: Hossz: 530 mm Szélesség: 180 mm Árboc magasság: 980 mm Vitorla felület: 1550 cm² Súly: 860 gramm
Az I. Nemzeti Bajnokság végeredménye 2009.10. 3-4. Lágymányosi Öböl, Budapest Letöltés

|