2008. január 20. - Hírek
Rogoznica másodszor
Itt már jártunk. Sok gyaloglás, de jó kis változatos regatta. Az idei szervezésen látszik, hogy valaki valami jót akar. Hrvoje, mert a valakit így hívják, nagy hévvel csinálja, nevezési lista a horvát fórumon és a verseny előtt két héttel már a csatornakiosztás is megvan.
Szerző: Beliczay Péter

Azután páran visszamondták, de még így is maradt 33 nevezett, ami önmagában több dolgot mutat. Egyrészt  a szervező, - akinek  a keresztnevét nagy harákolások közepette is csak nehezen tudom kimondani- sokat tesz az ügyért. Másrészt népszerű kezd lenni ez a verseny  és harmadrészt a horvátok modell vitorlázása nagy ütemben fejlődik. Nekünk is ezt az utat kéne követni. Vagyis egy hajóosztály és sok induló behúzása a rendszerbe. Azért tudnak ilyen lendülettel fejlődni, mert nem aprózzák el magukat. Igaz, úgy tűnik ott nem érdekes annyira  a hajóépítés. Sokkal lényegesebb a vitorlázás. Ha valaki elnéz a horvát weboldalra (http://hjsru.c-a.hr/) akkor látja, hogy zajlik az élet. Mindenki mozog  a fórumban, történnek a dolgok. És hát a lényeg persze a versenyzés….

Mivel két használható hajóm volt, ezért elméláztam azon, hogy egy hazai versenyzőt el kéne vinnem magammal.  Miután nem tudott eljönni senki, így oda jutottam, hogy ifit kéne hívni. Sajnos itthon csak egyetlen ifi aktív, így nem nagyon kellett törnöm magamat és Csóka Laci persze el is jött… No meg persze Gyula Marosvásárhelyről.

Köszönhetően az egyre épülő hazai autópályának, már villám sebességgel le tudtunk érni. Bár a köd néha kellően meglassított. Rogoznica képe átmenetileg megváltozott, mivel az egész várost csatornázzák. Persze gondolom ez nyárra mind eltűnik, de most még a körbevitorlázandó sziget elején a turista úton is található volt valami nagy lyuk. Ez volt az akadályverseny része.

Szállás kicsit drága, de használható. Túl sok időt persze nem töltünk ott, mert mint mondtam lényeg a versenyzés és 11 körül szombaton el is startolt a túraverseny. Három szakasz, mindegyikben egy plusz ellenőrzési pont ahol pontokat osztogatnak. Az teljes táv kb. 8 km fák között, magas sziklaparton és néha gödrök között. A szél stabilabb, mint tavaly. A hajóm is jobb mint tavaly. Ez biztos. Bőszélben simán tartom a népet, ami megnyugtató és még fel is tudok jönni  szél alatti szituból, ami a jó öreg TS2-vel nem sikerült soha. Harmincan vagyunk, de jóval előbbre érzem magam mint tavaly. Ennek ellenére nem futok be jobb helyen, csak 11. Csóka Laci 24, míg Gyula 27.

A következő, félsziget kerülő szakasz rajtjánál sikeresen elkapkodom a rajtot és jó hátulról kezdek. Még sincs baj, mert szép lassan gyalogolok előre. Gyula közben az első tízben jár és amilyen pechje van a következő checkpointnál nem áll senki és nem jegyzi az állást. Nagy pech, mert ami nekem hátulról jól jön, hogy a mezőny beragad a sziget alá, az neki rosszul, és talán ő a legnagyobb áldozata ennek.

A félsziget túloldalán már 10 körül vagyok és a hazafelé vezető kreuzban szépen ásom magam fel. Hopp, egy szélforduló, hopp egy gödör, hopp egy fa, hopp fordulok…. Így megy ez a modellvitorlás túraversenyen. Azután elfogy a hajóm lendülete és elengedek három vagy négy hajót. Nem is teljesen értem. Még azt sem érzem, hogy szétcsúsztam volna, csak egyszerűen elvesztem a ritmust. Szóval 13. helyen futok be a második szakasz végén. Gyula 19. Laci 21.

A harmadik szakasz ugyan az, mint az első csak visszafelé. Végre el is tudok rajtolni. Illetve beragadok lúvban, de szerencsére először fordulok ki a part felé. És a dolog fizet! Az első csoportban versengek. a checkpointhoz 5. helyen érek és a végén végül a vízi oldalt választó négyes csoport miatt jövök be csak 9. helyen. Végre jó kis meccs volt. Gyula 18. míg Laci 25.

Az összesített eredményekből azután kiderül, hogy  9. helyen végeztem ami igen jó, sőt két nappal utána mikor számvetést készítek rá kell jönnöm, hogy nagyon jó. De erről majd a végén. Még elkezdjük a pályaversenyeket három futammal ahol rögtön a selejtezőben mentem egy 3. helyet. Kezdek magabiztos lenni.

Este remek hal nélküli vacsora a Marina Frappában és meglepetésre még a leves is remek. Idén áldoztak a versenyre rendesen.

Másnap ügyesen összekeverjük a fekete hajóm csörlőjét és Lacival azt bogozzuk indulásnak. Korán kint vagyunk, ami nem is csoda, hiszen a szállásunk 5 vagy 6 lépésre van a pályától. Nem probléma.

34 induló és összesen 11 futam. Végig A csoportban játszom, csak egyszer sikerül B csoportba szorulni, de alapvetően úgy érzem, hogy nem rossz a helyzet. Igaz minden futamban remeg a léc, hogy kiesem, de azután mégsem. Sajnos egyszerűen mindig valami apró banánhéjon elcsúszom, hogy beljebb kerüljek a listán. Az, hogy alá megyek a pályajelnek, az többször előfordul a fenti terelőbójánál. Rajtolnom is meg kéne tanulnom. Állandóan elkefélem a rajtot. Ez nagyon nem megy. Vert helyzetből felállni az viszont kiválóan tudok, de mi lenne, ha erre nem lenne szükség. Eleget edzettem ebben a témában.

Mégsem jön ez össze ezen a versenyen. Mikor vége nem rossz az érzésem. úgy tűnik, hogy bár az A csoport szélén lebegtem, de nem estem ki és így biztosan nem leszek rossz helyen. Ez egészen a díjkiosztóig kitartott, de ott kiderül, hogy csak 15. Elkeseredem, kicsit kiakadok. Gyula a végére felszívja magát és még B csoportos futamot is nyer. Így felkerül az A-ba, hogy jó érzésekkel fejezze be a versenyt. Így a 23.helyen végez. Lacinak többször csúszott ki az esély a kezéből, hogy felkerüljön A csoportba és még technikai gondokkal is küzdött. Így a 26. helyen végez.

Az itthoni számvetésben azután rá kellett jönnöm, hogy a horvátok előhalásztak még néhány embert akik ott vitorláznak az első tízben. De több kezdő –legalábbis a modellvitorlázásban – ember is elkezdte ezt a sportot és állati fiatalok egytől egyig. A magam 38 évével idősnek számítok közöttük. Szerintem ma ez a csapat a világ legerősebb IOM flottája korban és tehetségben. (És ismerve az IOM osztály erejét talán a világ legerősebb modellvitorlázó flottája is ez) Talán nem is olyan elkeserítő ennek a csapatnak az első felében lenni…..

Linkek:
  • Túraverseny végeredménye
  • Flotta verseny végeredménye
  • Gyula képei

  • Magyar English
    MM EB 2010
    Micro Magic Webáruház
    Micro Magic az FB-n
    Micro Magic Itthon
    BUILT AND POWERED BY IXPERT