2009. október 7. - Hírek
MM OB 2009, Lágymányos
Úgy tűnik, hogy a Jóisten nagyon keblére ölelte ezt a flottát. Az első Micro Magic Bajnokság remek időjárási körülmények között ért véget.
Szerző: Beliczay Péter

A történet kb. két évvel ezelött kezdődött, amikor is eszembe jutott, hogy van a világban egy olyan kishajó, amivel talán érdemes lenne foglalkozni, mert kellően olcsó, hogy népszerűbbé tegye a rádió-távirányítású modellvitorlázást és kellően kicsi, hogy ne kelljen egy lakást átrendezni miatta.

Akkor nem állt össze a dolog, mert a gyártó kevéssé reagált a megkereséseimre. Abba is hagytam és az év elején egy konfliktus kapcsán vettem fel a fonalat újra kicsit másképpen. Nem kevés sikerrel. 

Így esett, hogy nem egészen tíz hónap alatt közel vagyunk az ötven regisztrált hajóhoz és hét versenyt rendeztünk, EB-n jártunk. Az utolsó regatta a Lágymányosi Öbölben zajlott és az első Bajnoksága volt az osztálynak. 23 hajó gyült össze és túl vagyunk az első lemorzsolódásokon. Néhány ember, aki a kezdetekben lelkes volt, most eltünt, de helyette jöttek újabbak. Közöttük két olimpikon is. Székely Antal saját, míg Berecz Zsombor kölcsön hajóval indult ezen a versenyen igen magasra téve a lécet.

 

Egyet biztosan állíthatok négy éves rádió-távirányítású vitorlás versenyzésem során ez volt a legjobb verseny. Az első három hajó között az utolsó pillanatig nyitott volt a bajnoki cím sorsa és az első kettőt egy pont választotta el a végelszámolásánál. Egy ritkán alkalmazott rendszert használtunk, mely némi pluszt is vitt a stratégiába. A 23 hajó két csoportba osztva versenyzett. Az első futamot a gép sorsolta, majd a továbbiakat a páratlan helyen befutók az A, míg a páros helyen befutók a B csoportba kerültek. Ha az ember ügyes volt, akkor elkerülte az erős csoportokat, de ha nem, akkor igen csak meg kellett küzdenie a helyekért.

 

Összesen 16x2 futamot futottunk. Szombaton, még az időnként rakoncátlankodó északi szélben, míg vasárnap csodálatos déli szélben küzdött a 23 hajó. Az első nap 9, míg a másodikon 7 futamot sikerült rendezni és a BL Apartements & Yachtclub által támogatott versenysorozat hatodik versenyeként jegyzett verseny emlékezetes lesz a történetbe, hisz ez volt az első OB és maga a verseny is remekül sikeredett.

VÉGEREDMÉNY

A BLYC versenysorozat állása 6 verseny után

 

Ilyen eredménnyel zárult a sörhasúak joystick tologató bajnoksága - ahogy az egyik fórumozó szellemesen elnevezte a sportot - és úgy érzem a rádió-távirányítású modellvitorlázás szép lassan, de felnő a hazai vitorlázás szinvonalához. Aki ezt nem hiszi kérdezze meg Berecz Zsombort, aki talán tud néhány jó szót mondani mellettünk :-) Arról már nem is beszélek, hogy mikor volt utoljára 6 junior korú versenyző rc mezőnyben.....

Támogatók:

BL Apartements & Yachtclub

Café Ponyvaregény

Vitorlázó Gyermekekért Egyesület

SAILING.HU

 

 

Fotók:

Magyar English
MM EB 2010
Micro Magic Webáruház
Micro Magic az FB-n
Micro Magic Itthon
BUILT AND POWERED BY IXPERT