2009. március 23. - Hírek
Kicsit varázsoltunk
Hideg is volt, a szél is sok volt, a futam pedig kevés, de mégis a mezőny nagy része élvezte az első hazai Micro Magic versenyt.
Szerző: Beliczay Péter
Fotók: Förster Tamás és Cserta Gábor
Azt nem mondom, hogy nagy lendülettel indultam a verseny napján neki az eseményeknek, hiszen az influenza veszettül kínozott, ráadásul reggel amikor kitettem a lábam az ajtón a nulla fokos hőmérséklet keményen letaglózott.


 


Ennek ellenére nyolc után pár perccel már ott is voltunk a pályánál. A velencei kikötő a végén beszűkül és itt egy  60-70 méter hosszú és 30 méter széles vízterület állt a rendelkezésünkre, hogy viszonylag biztonsággal megrendezhessük a  versenyt. Izgultam rendesen, hisz a mezőnynek nem volt még kisebb vitorlája, csak az A rig és az előrejelzések szerint ez éppen használható lesz egy ideig, majd tovább erősödik. Így is lett. Közben kiderült, hogy egy Optimistben nem csak a jégbe hűtött sört lehet tartani, hanem a fél MM flottát.



 

Elöször persze hátra volt a felmérés, hiszen nem baj, ha egyenlő feltételekkel megy a küzdelem. A hajók közül a legkönnyebb 860,3 gram volt (860 gram a minimum súly) míg akadt 930 grammos darab is. Ez a hét deka nem tűnhet soknak, de a súlyarányok mellett ez elég komoly különbség.


 



Az idő már az első futamban is embert próbáló volt A vitorlázattal. A mezőny nagy része még igazán a hajóját sem ismerte ezért hatalmas különbségek alakultak ki az első és az utolsó között. Hogy ne fagyjunk szét egyrészt maximum 10 futamra mérsékeltük a futamok számát, másrészt ebből adódóan egy érdekes díjátadási formát si sikerült kiötölni. Vagyis az első futamban a 10. a másodikban a 9. és így tovább nyert egy tábla csokoládét.


 


Az ötlet jó is lett volna, ha megvan mind a tíz futam. Sajnos a szél csak erősödött és amikor az ötödik futamot el akartuk indítani, addigra már szinte kezelhetetlenül cincálta a hajókat. Így a versenyt négy futam után le kellett lőni. Természetesen abban a pillanatban vissza is gyengült és úgy is maradt egy fél órát. Ahogy az lenni szokott.

 



De késő bánat, nincs mit tenni. Közös fényképezkedés, hajópark fényképezés, díjkiosztó  a maradék csokoládé szétosztása, és hátba veregetés....

 



Többek szerint jól sikerült, bennem maradt némi hiányérzet. Jó lett volna, ha nem csak küzdelemről szólt volna ez a verseny, hanem egy kicsit a vitorlázásról, taktikáról is. Sajnos ez a szélerő miatt nem sikerült. Viszont az is biztos, hogy minden hajónak kiderültek a gyengéi. Lehet felkészülni április 11-re, ahol másodszorra méri össze magukat az MM tulajdonosok és csatlakozik hozzájuk néhány lelkes hajóépítő is 70 cm-nél rövidebb hajóikkal. Helyszín a Lágymányosi Öböl Budapesten.

Förster Tamás képei

Cserta Gábor képei

Végeredmény



Magyar English
MM EB 2010
Micro Magic Webáruház
Micro Magic az FB-n
Micro Magic Itthon
BUILT AND POWERED BY IXPERT