2008. május 25. - Hírek
Évadnyitó 2008
Idén a hagyományostól eltérően ez nem a szezon első, hanem harmadik versenye. Az E osztály töretlen és za M is szaporodott egy kicsit.
Szerző: Beliczay Péter

A Rádió-távirányítású vitorlázók évadnyitója egybe esik a Velencei-tavi évadnyitó versennyel. Klasszul nézett ki szombaton a sok hajó hátterében a mi kis hajóink, hisz a türaverseny rajtja egybe esett az M osztály rajtjával.

Lassan, de biztosan népszerűsödnek az osztályok. Mondjuk ez igaz az E osztályra, ahol ismét 17, és az M osztályra, ahol 13 induló volt az idei Évadnyitón. A 10es osztályra ráférne egy kis szaporodás, hiszen mindösszesen heten voltak és abból is csak három eredeti 10es hajó, a többi az M hajó nagyobb vitorlával. Az is igaz, hogy nekik fújt a legjobb szél.

10es osztály

21 futamban dőlt el az első hely sorsa, ami igen szépnek mondható és reggel még kisebb vitorlákkal kezdtek az indulók.

 

M osztály

A hétvége legnagyobb eseménye, hogy Sziklai Péter, aki nyert egy pár junior VB-t is visszatérni látszik. Én már nagyon vártam, hogy ismét kedvet kapjon. Mutogatta is rendesen az oroszlánkörmeit. M osztályban is szép volt ez a 13 induló, amely szám  remélhetőleg csak növekszik és akik itt voltak máskor is eljönnek. Szél ugyan nem nagyon volt, de futam 16 darab sikerült.

 

E osztály

Szél nuku, viszont 17 induló az van. Szerencsére csak az első futam kínkeserves. Utána már a megérkező észak-keleti szélben délután kettőig lezajlik 12 futam. Sziklai Peti aki ebben az osztályban a legerősebb, rögtön felfér a dobogóra. Horváth Zsolt nagy fölénnyel nyer. Sajnos ő is és én is nagyot változtattunk a hajóinkon, így nem tudjuk meg, ki és mi változott. Az biztos, hogy nem sok gondja van a hajójával és csak a végére sikerült valamelyest megközelíteni.

Egyre élesebben körvonalazódik az a kérdés, hogy változtatni kellene a hajóosztályok elhelyezkedésén a hétvégén. A legnépszerübb osztálynak kéne szombatra kerülnie, míg a legnépszerűtlenebbnek vasárnapra a rövid napra. Persze ez így nem válik a 10es osztály előnyére. Lehet, hogy a külön 10es verseny lenne a megoldás..?

Linkek:
  • 10es verseny végeredmény
  • M verseny végeredmény
  • E verseny végeredmény
  • Nagy mennyiségű képtömeg

  • Magyar English
    MM EB 2010
    Micro Magic Webáruház
    Micro Magic az FB-n
    Micro Magic Itthon
    BUILT AND POWERED BY IXPERT