2010. április 12. - Hírek
Karlsfeldersee – 2010
Elöször csak azért mentünk, hogy a kemény horvát mezőny után megnézzük mit is tudnak a németek. Mikor már ott voltunk, akkor jöttünk rá, hogy a jövő évi Naviga VB is ilyesmi helyszínen lesz, tehát nem is baj, hogy itt vagyunk.
 
2010. március 15. - Hírek
LVE Kupa, egy pöpec verseny
Röviden összefoglalva a következő dolgok jutottak eszembe: Hideg, szél, nehézségek, kevés induló, pöpec verseny…
 
2010. február 22. - Hírek
Jártunk Trogirban is
Talán IV. Bélának sem tetszett volna amit itt látott. Nem volt egyedül. Nekem sem. Persze neki 3 hónapjába került ide eljutnia, velünk ellentétben, akik 6 és fél óra alatt idekocsikáztunk.
 
2010. február 15. - Hírek
BL Apartments & Yachtclub MM sorozat
Elmarad az utolsó verseny, ezért a lenti eredmény már végeredménynek tekinthető!!!
 
2010. január 17. - Hírek
Rogoznica 2010
Negyedik verseny, negyedik alkalom, hogy itt vagyok. Az első, hogy nem sikerült az esemény valami fényesen. Sem rendezés sem eredményesség szempontjából.
 
2010. január 11. - Hírek
Egy kis tudomány
Az alábbiakban két video látható az IOM hajó vitorlázatának bőszeles és szembeszeles áramlási viszonyairól.
 
2009. december 23. - Hírek
Évértékelő 2009
Bár a sport történetével nem vagyok teljesen tisztában mégis azt hiszem, hogy a magyar rádió-távirányítású modellvitorlássport az egyik legaktívabb, ha nem a legaktívabb évét zárta idén.
 
2009. december 2. - Hírek
Túraverseny Lágymányoson
Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól sikerül. Megint csak azt kell mondanom, hogy a Jóisten szereti ezt a flottát.
 
2009. november 23. - Hírek
Végre, végre –Vodice, IOM
Így utólag azt gondolom, hogy fontos kérdést hivatott eldönteni a vodicei IOM verseny. Az elején ezt nem így láttam, de utána rögtön tudtam, merre tovább.
 
2009. október 7. - Hírek
MM OB 2009, Lágymányos
Úgy tűnik, hogy a Jóisten nagyon keblére ölelte ezt a flottát. Az első Micro Magic Bajnokság remek időjárási körülmények között ért véget.
 

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7> | >>

Magyar English
MM EB 2010
Micro Magic Webáruház
Micro Magic az FB-n
Micro Magic Itthon
BUILT AND POWERED BY IXPERT