2008. november 29-én a "JÉGZÁRÓ" versenyt követő megbeszélésen a Vitorlás Hajómodellek Szkbizottság jelenlévő tagjai: (Fejes János vezető, Csóka László, Forrai István), valamint a jelenlévő modellezők egyetértésével az alábbi határozatokat hozták:
Idén elöször öt versenyből rendezték meg ezt a sorozatot. Eddig a versenysorozatban csak Manfred Wolfingernek sikerült nyernie, most sem volt ez másképpen. A legjobb magyar 4. Forrai Csaba. A legjobb junior ifj. Csóka László a 8.
Az alábbiakban az F5-10, F5-M és F5-E kategória idei ranglistája olvasható. A tavalyihoz képest a létszám 10es-ben változatlan, M-ben hárommal több, míg E-ben KILENC indulóval több van az idei ranglistán :-)
Hamarosan kezdeti veszi Dubrovnikban az IOM EB. Sikerül vendégként részt vennem a versenyen, csakúgy mint a Navigából a cseh Pavel Novotny és Petr Nehera.
Nekem mennem kellett, mert jó felkészülésnek gondoltam az EB előtt. Volt úgy, hogy elmarad és volt úgy, hogy az osztrák és a cseh menő – aki szintén jön az EB-re – is ott lesz. Végül sem Manfred, sem Pavel. Azért kellemes hétvége volt.
Véget ér a móka lassan idénre és itt a ranglista számítás időszaka. Bár tudom, hogy ez Forrai Pista tevékenysége, azért csináltam egy excel táblát, ahol az 4-től 50 indulóig a ranglista pontok találhatóak, de van egy kis rész, ahol beütve az indulók számát és a helyezésünket akár hány induló esetén is kiszámolja a ranglista pontokat.
A 10-es osztály küzdelmei remek bemelegítés volt a nagy mezőnyök előtt. A 18 hajó éppen csak elindítható egy csoportban, de azért megoldottuk. Persze a délutánra beálló szélirány is sokat segített a dolgon.